############
#

1/1

"Akár elhiszed, hogy meg tudod csinálni akár nem, mindenképpen igazad lesz."

Henry Ford

Bemutatkozás

Tíz éve ugyanúgy indultunk, mint sok más, hasonló grafikai stúdió: óriási lelkesedéssel és kis létszámmal. Számos ügyfél keresett meg minket az évek során és bízott meg egyre több és többféle feladattal, újabb és újabb elvárásokat, kihívásokat fogalmazva meg felénk. Így az elmúlt években projektek ezrei hagyták el műhelyünket és hoztak sikert megbízóinknak. Így vált az Armadillo egy igazán kreatív, alkotó közösséggé.

Független ügynökségként ügyfeleink választanak minket – nem véletlenül. Hiszünk az együttműködés erejében: Önnel közösen versenyképes és innovatív megoldásokkal pezsdíthetjük fel kommunikációját, stabil alvállalkozói hátterünkkel pedig igyekszünk ügyfeleink igényeit a lehető legkomplexebb módon, kreatívan és rugalmasan kiszolgálni a tervezéstől a kivitelezésig online és offline területen egyaránt. Ily módon a felelősség egy kézben összpontosul, és Önnek nem kell bajlódnia a gyártókkal és egyéb szolgáltatókkal.

Sikerünket annak is köszönhetjük, hogy ugyanazzal az elhivatottsággal dolgozunk egy névjegykártya elkészítésén, mint egy komplex ATL és BTL kampány megtervezésén és kivitelezésén.

Célunk, hogy kommunikációjának olyan megjelenést adjunk, ami nem csak cége minőségét emeli, de környezetünk vizuális kultúráját is szélesíti.

Az ideális ügyfél számunkra ezért az, aki arra is fordít figyelmet, hogy a megjelenése igényes, profi és következetes legyen, így tudja hatékonyan eladni termékét és szolgáltatását. Nekik tudunk mi segíteni.

Ez a hivatásunk.

Ha minket választ…

…egy olyan csapat áll az Ön szolgálatába, amely képes lelkesedéssel, és igazi lojalitással dolgozni az Ön cégének, és akkor elégedett, ha valóban hozzájárulhat az üzleti sikeréhez.

Velünk kommunikációja…

  • vállalkozásának értékeit jeleníti meg.
  • interakcióra, kapcsolatfelvételre készteti jelenlegi és lehetséges ügyfeleit.
  • inspirálóan hat munkatársaira, akik büszkék lesznek, hogy e csapat tagjai.
  • egységességet sugároz az összehangolt és jól megtervezett, kivitelezett kommunikációs eszközöknek köszönhetően.
  • ismertebbé tesz cégét, ezáltal növeli értékét
  • elősegíti újabb üzleti sikerek elérését.

Hagyja, hogy referenciáink beszéljenek helyettünk.

Rólunk mondták
  (0/0)  

„Több éves együttműködésünk során rengeteg grafikai anyag készült az Armadillóban. Változó igényeinket, azonnali kéréseinket is gyorsan teljesítették, jó volt tudni, hogy mindig lehet rájuk számítani.

Tibay Boglárka
marketing manager
Palace Cinemas

„Minden, ami marketing és reklám, azt nyugodtan rájuk bízhatjuk, leveszik vállunkról a terhet. Sokat segítenek, megkönnyítik az életünket, egy kézben fogják össze a Kyocera kampányainkat. Nem utolsó sorban mindezt versenyképes áron végzik a cégünk számára.

Vavrik Tamás
kereskedelmi igazgató
Global Union

„Több éve dolgozunk együtt az ügynökséggel és azt tapasztaltuk, hogy az Armadillo csapata gyorsan, megbízhatóan és pontosan dolgozik legyen az grafikai munka, vagy egyéb, weboldalainkkal kapcsolatos feladat. A gyakran változó igények, valamint a szoros határidő sem hozza zavarba őket.

Krupp Tünde
marketing manager
Alfa Romeo és Lancia

„Az Armadillo Kreatív Ügynökséggel való együttműködés során mindig érezzük, hogy nekik valóban fontos, hogy jó minőségű munkáik magukért beszéljenek. A kreatív tervezésen felül gyakran és proaktívan tettek javaslatot a gyártásra kerülő anyagokra, szórólapok tartalmára. Amiért pedig visszatérő ügyfelük lettünk, az a gyakran rendkívül szoros határidők profi betartása - még a való életben nem ritka "ez igazából tegnapra kell" típusú megrendelések esetén is.

Vasvári Zsombor
Marketing and Business Development
M27 Absolvo Consulting

„Sok éves együttműködésünk tapasztalata alapján jó szívvel gondolok a sok-sok kampányra, amit az Budapesti Operettszínház és később a Szegedi Szabadtéri Játékok kommunikációs igazgatójaként az Armadillo Kreatív Ügynökség munkatársaival közösen bonyolítottunk. Az integrált kommunikációs kampányok során mindig minden kihívást szakmai becsvágytól lelkes munkatársak vártak, legyenek azok kreatív tervek, televíziós spotok, vagy éppen internetes bannerek. A magas szintű szakmai felkészültség mellett fontos erény, hogy a szorító leadási határidőkben a "Dillosokra" mindig lehet és lehetett számítani.

Herczeg Tamás
Marketing igazgató
Szegedi Szabadtéri Játékok

„Cégünk mottója - „együttműködni hosszú távon, közös érdek” – számunkra akkor is fontos, amikor a másik oldalon állunk, azaz a megrendelők vagyunk. Szeretjük, ha úgy szolgálnak ki, ahogyan mi a partnereinket. Az Armadillo maximális partner ebben. Elsőként a website tervezésével, programozásával és arculat kialakításával bíztuk meg az ügynökséget. A hosszú távú munkafolyamattal egyfajta bizalmi kapcsolat is kialakult. Azóta a kiadványtervezéstől kezdve a reklámajándékig szinte minden marketingtémában korrekt partnerünk az Armadillo.

Hopfer József
cégtulajdonos - ügyvezető igazgató
Inox Service Hungary Kft.


Szolgáltatásaink

Armadillo a Facebook-on

Cimkefelhő

Adwords Arculat terv Arculati kézikönyv Autódekor Banner Brand Dekoráció Facebook Flash Fotózás Grafikai EDM Táblák Kampányok Fénydekor SEO Arculat Kreatív Logó Médiafoglalás Microsite Elõkészítés Kivitelezés Online POS PR Produkció Reklámajándék Stratégia Szlogen Szövegírás Tipográfia Kirakat Web2 Webdesign Fejlesztés Webshop